Amint arról már honlapunkon beszámoltunk, a Türr István Képző és Kutató Intézet Miskolci Igazgatóságának munkatársai Szlovákiából érkező szakemberekkel működnek együtt az „1Másért” – Társadalmi felzárkózási folyamatok fejlesztése a képzési, módszertani tapasztalatok átadásával" című projekt keretében. Ehhez kapcsolódóan 2013. március 20-án újabb workshopot tartottak 26 szakember közreműködésével.
A TÁMOP-2.2.4 kódszámú projektben a TKKI feladata, hogy a társadalmi felzárkózás és a szak-, illetve felnőttképzés területén szerzett tapasztalatait megossza hazai és külföldi partnereivel.
A határokon átnyúló tapasztalatcserével megvalósítható az "1Másért" projekt egyik közvetlen célja: a két ország társadalmi felzárkózásának igényeivel összhangban álló képzési programok, tananyagok fejlesztése.
A TKKI munkatársai a szlovákiai partnerekkel együttműködve a korábbi években lebonyolított UTAM programban használt képzési programokat és modulokat vizsgálja felül és alakítja a szlovákiai igényeknek megfelelően.
A projekt keretében, szakértők közreműködésével az "Energetikai-ültetvény gondozó" és a "Konyhai tevékenységek segítője" tananyagcsomag (ezeken belül 2 db képzési program, és a hozzá tartozó 5-5 modul) fejlesztése valósul meg.
A szakmai workshop keretén belül a szakértők meghatározták a fejlesztés tartalmi, formai követelményeit és a módszertani elemeket.
A meghívott előadók, szakértők közreműködésével a két ország szakképzési követelményeinek megfelelő moduláris tananyagcsomagok kerültek kidolgozásra. A fejlesztési munka alapját a „Trans-Fair” projekt keretén belül kidolgozott „Módszertani kézikönyv a képzési program- és tananyagfejlesztéshez” című kézikönyv biztosította.
