Belépés

Regisztráció Elfelejtett jelszó
Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Decoration

Hírek

Szakmai egyeztetések a sikeres folytatásért

2015. 01. 13
A Türr István Képző és Kutató Intézet 2014. január elsején indította a „Competency Centres for Cross-border Cooperation” elnevezésű projektet a Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Program (HUSKROUA/1101/041) keretében.

A projektben az elmúlt év vége jelentős változást hozott, annak kezdetétől ugyanis a Kecskeméti Igazgatóság látta el a menedzsment feladatokat 2014 decemberéig, a tavalyi év végétől azonban a szakmai megvalósítás és a projekt vezetése egyaránt a  Nyíregyházi Igazgatóság feladatkörébe tartozik.

A szakmai átadás-átvétel Kecskeméten zajlott. Azt követően még decemberben a projekt új vezetője, Gergelyné Szűcs Ágnes és Siktár György, a szakmai program megvalósításának felelőse minden partnerhez ellátogatott, hogy megvitassák a projekttel kapcsolatos aktuális és várható feladatokat.

A megbeszéléseken nagy hangsúlyt kapott a program céljai között megjelenő, határ menti együttműködés erősítse, a képzésben résztvevők Life Long Learning-be, vagyis az élethosszig tartó tanulás folyamatába való bekapcsolódásának a lehetősége, valamint  a munkaerő-piacra való reintegráció elősegítése (akár a munkaerő-piaci mobilitás megteremtésével). 
Az ezek megvalósításához szükséges módszerekről és erőforrásokról is egyeztettek a partnerek képviselői a Szatmárnémetiben, Beregszászon és Nagykaposon megtartott találkozókon.  

A partnerek egyetértettek abban, hogy az egyeztetések során mind szakmailag, tartalmilag, mind kapcsolatépítés szempontjából sokat profitált minden résztvevő, és a projekt további megvalósításának eredményessségét segítette elő.

A szakmai találkozók alkalmával megtekintették a Rongyszőnyegszövő tanfolyam kézzelfogható eredményeit továbbá a pályázat kereteiből megvalósult beruházásokat is, amelyek egyrészt a projekt kereteiben belül megvalósítandó „Falusi vendéglátó” OKJ bizonyítványt adó képzéshez szükségesek, másrészt hasznos eszközei a partnerintézmények további működésének.

Gergelyné Szűcs Ágnes elmondta, hogy a projekt kiemelkedő fontosságú, mivel a pályázat keretein belül megvalósuló két képzés a régiókban élő hátrányos helyzetű embereknek fejlődési- és munkalehetőséget biztosít. 

A projekt keretein belül emellett minden országban regionális és határon átnyúló roma-kutatás is zajlik. Ennek eredményeként egy tanulmány készül, amely a téma iránt érdeklődők számára több nyelven kínál értékes és érdekes információkat.