Belépés

Regisztráció Elfelejtett jelszó
Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Decoration

Hírek

I. workshop – a Képzés Irányítási Kézikönyv (KIK) elkészítéséhez az „1Másért” – Társadalmi felzárkózási folyamatok fejlesztése a képzési, módszertani tapasztalatok átadásával projekt keretében

A Türr István Képző és Kutató Intézet Miskolci Igazgatóságán 2013. március 06-án workshopot tartottak 27 - Szlovákiából érkezett illetve számos magyarországi - szakember közreműködésével. A rendezvény célja az volt, hogy meghatározzák az „1Másért” projekt keretében fejlesztendő szakmai anyagok tartalmi, formai és módszertani követelményeit.

A szakértők közös feladata, hogy kidolgozzák a szakmai képzések tervezését, lebonyolítását, minőségirányítási szempontjait tartalmazó, a hátrányos helyzetűek képzésének lebonyolítását segítő "Képzés Irányítási Kézikönyv"-et. 
A "Képzés Irányítási Kézikönyv" illetve a projekt során megvalósuló képzési program- és tananyagfejlesztés kiindulópontját a már meglévő szlovákiai és magyarországi szociológiai elemzéseken alapuló közös tanulmány képezi majd, amely a projekt hatásterületén élő halmozottan hátrányos helyzetű célcsoport speciális élethelyzetét tárja fel. 

szakmai workshop keretén belül a szakértők ismertették a projekt hatásterületén: a Dél-szlovákiai illetve az Észak-magyarországi régióban élő, halmozottan hátrányos helyzetű csoportok életvezetési szokásait. Ezen ismeretek figyelembevételével határozták meg az összehasonlító tanulmány alapvonásait.
A workshop résztvevői szakértő előadók közreműködésével ismerték meg a szakmai képzések szervezését, lebonyolítását, minőségirányítási szempontjait, valamint a sajátos képzési módszerek szükségességét, lehetőségeit, meghatározva ezzel a KIK fejlesztés alapelveit és irányvonalát. 

A rendezvényről a Gömöri lap rövid összefoglalója az alábbi linken olvasható:
http://gomorilap.sk/cikkek/Nemzetkozi-palyazat-segiti-a-hatranyos-csoportok-kepzeset/439

Správy sú k dispozícii aj v slovenskom jazyku.