Az "Aktívan a tudásért" (TÁMOP-5.3.10) és a „Nő az esély” (TÁMOP 5.3.1) kiemelt programok, valamint a Téli közfoglalkoztatási program keretében 2014. május 22-én a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) konferenciát tartott a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A rendezvény keretében a Téli közfoglalkoztatási program jó gyakorlatait bemutató pályázat nyerteseinek díjait is átadta Dr. Köpeczi-Bócz Tamás az Emberi Erőforrások Minisztériumának EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkára és Farkas Flórián az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke.
A meghívott vendégek közt a Belügyminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselői, kormányhivatalnokok, polgármesterek, önkormányzati vezetők, felsőoktatásban dolgozók, valamint a TKKI Téli közfoglalkoztatási program keretében meghirdetett pályázat nyertesei foglaltak helyet.
A rendezvényt a Téli közfoglalkoztatás keretében zajlott képzéseken készült rövidfilm után Czövek Éva, a TKKI főigazgatója nyitotta meg köszöntőbeszédével.
A TÁMOP-5.3.1 "Nő az esély" kiemelt program ezer roma nő szociális és gyermekjóléti szakmákban való képzését és foglalkoztatását tűzte ki céljául. A projektben Óvodai dajka, Gyermek- és ifjúsági felügyelő, Szociális asszisztens, Szociális gondozó és ápoló, illetve Kisgyermekgondozó, nevelő képzések zajlottak. Általános céljai közt szerepelt a foglalkoztathatóság növelése, a társadalmi integráció, illetve a roma nők társadalmi foglalkoztatásának és befogadásának javítása. Közvetlen célcsoportjába tartoztak azok a munkaerőpiacon jelenleg hátrányos helyzetben lévő roma nők, akik álláskeresők vagy inaktívak, elavult szakmai végzettségűek, illetve azok, akik legalább 8 osztályos általános iskolai végzettséggel rendelkeznek. A program lehetőséget ad ezeknek az asszonyoknak, hogy versenyképes tudással és gyakorlattal növelni tudják munkaerő-piaci esélyeiket. Kis Márta, a program szakmai vezetője a program szerepéről és jelentőségéről beszélt.
Ferenczné Teleky Éva, a Szolnok Városi Óvodák igazgatója a kora gyermekkori kompetenciafejlesztés lehetőségeiről beszélt az óvodai nevelés keretein belül.
Dr. Csapó Benő, a Szegedi Tudományegyetem tanára előadásában tanulóink alapkészségének problémáit mutatta be a PISA felmérések tükrében, valamint a korai fejlesztések lehetőségeit ismertette.
2013. november 1. és 2014. április 30. között zajlott le a Téli közfoglalkoztatási program, melynek célja az volt, hogy a téli időszakban alapkompetencia- és kompetencia-fejlesztést biztosítson. A TKKI által országszerte szervezett téli közfoglalkoztatást kiegészítő képzési programok közel 50.000 főt vontak be az oktatásba. Sárik Zoltán, a TKKI felnőttképzési vezetője a program eredményeit és tapasztalatait ismertette előadásában.
Az "Aktívan a tudásért!" projekt a korábbi "Aktívan a munkáért!" (TÁMOP-5.3.8) program mellett, részben annak kiegészítéseként indult el. A projekt az Új Széchenyi Terv keretében, európai uniós finanszírozással, az Európai Szociális Alap támogatásával valósul meg a TKKI gondozásában.
A program a leghátrányosabb helyzetű csoportok életviteli kompetenciáinak fejlesztése érdekében nyújt új ismereteket, szolgáltatásokat azok számára, akik a kompetencia-felméréseken gyengén teljesítettek. A résztvevők olyan hátrányos helyzetű kistérségekben élő, felnőtt korú inaktív személyek, akik az alapkompetenciák (írás, olvasás, szövegértés, számolás) valamint a szociális és életviteli kompetenciák terén jelentős hiányokkal küzdenek.
A program célja, hogy - az ismeretek átadásán keresztül – javuljon az érintett személyek társadalmi helyzete, körükben erősödjön az öngondoskodás, csökkenjen az elszegényedés, a leszakadás mértéke és hatása, mérséklődjön az etnikai és szociális szegregáció, valamint javuljon munkaerő-piaci integrációjuk esélye. További cél, hogy mentális, pszichoszociális állapotuk javuljon, emelkedjen alapkompetenciájuk szintje, javuljanak szociális és életviteli készségeik, és a későbbiek folyamán minél nagyobb számban kapcsolódjanak be hagyományos képzési, foglalkoztatási programokba, illetve képessé váljanak közösségben, közösségi tevékenységekben részt venni.
Juhász Éva, a program szakmai vezetője és Erősné Balogh Szilvia programban résztvevő mentor ezt a projektet ismertették előadásukban.
Levente Péter magatartáskultúra témakörben tartott előadást a pedagógusok szerepéről a kompetenciafejlesztésben.
Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a kormány társadalmi felzárkózási stratégiáját ismertette előadásában. A miniszter kiemelte, hogy az ország célja a munkaalapú társadalom megteremtése, és ehhez szükséges azoknak a kompetencia-felmérése, felzárkóztatása, bevonása, akik kiszorultak a munka világából.
Dr. Köpeczi-Bócz Tamás EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár előadásának témája volt a kompetenciafejlesztés szerepe és jelentősége a társadalmi felzárkózásban, különös tekintettel a Széchenyi 2020-as programra. A helyettes államtitkár fontos teendők között említette a szegénység elleni küzdelmet, a társadalmi kohézió erősítését, a köznevelés minőségének és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők számának növelését.
2013 decemberében indult a Téli közfoglalkoztatási program, amelynek keretében mintegy 50.000 fő alapkompetencia- és felzárkóztató képzésbe vonása valósult meg. Közülük több mint 46.000 fő szerzett tanúsítványt. A képzési csoportok oktatói körében került kiírásra a "Jó gyakorlatok" pályázat, amelyre közel 300 pályamű érkezett. A kiemelkedő írásokért járó elismerő oklevelet és jutalmat Dr. Köpeczi-Bócz Tamás (EMMI) és Farkas Flórián (ORÖ) adta át a nyertes pedagógus kollégáknak.
Linkek:
http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/hirek/magyarorszag-akkor-lehet-sikeres-ha-nincsenek-szakadekok-a-tarsadalomban
http://www.hirado.hu/2014/05/22/balog-magyarorszag-akkor-lehet-sikeres-ha-nincsenek-szakadekok-a-tarsadalomban/
http://mandiner.hu/cikk/20140522_a_tarsadalmi_szakadekok_ellen_szolalt_fel_balog_zoltan
http://mno.hu/belfold/az-uj-foglalkoztataspolitika-az-eletbol-veszi-a-tapasztalatokat-1228006
http://www.infotatabanya.hu/hir_olvas/permalink:a-kozmunka-nem-lehet-vegcel-2014-05-23-050000
http://www.atv.hu/belfold/20140514-nekiesett-a-jobbiknak-a-fidesz-nem-mukodik-az-osszefogas-frissul
