Füzesgyarmaton vette kezdetét a Türr István Képző és Kutató Intézet négyállomásos klaszterszervező rendezvénysorozata 2015. november 16-án, mely a több mint egy éves és számos szereplő közös szakmai munkáját magában foglaló időszak lezárását és egy másik folyamat kezdetét is jelentette. Az eseményen a projekt menedzsere, közgazdász szakértője, valamint a helyi önkormányzat, az oktatási, a piaci és a civil szektor több képviselője is jelen volt.
Füzesgyarmat Város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében Bere Károly polgármester nyitotta meg a rendezvényt, majd Varga Beáta, a TKKI Békéscsabai Igazgatóságának osztályvezetője beszélt az Intézet szerepéről a felzárkózás segítésében. Magyar Géza, a TIOP 3.2.3 projekt keretében létrehozott Közösségi Központ vezetője saját intézmények lehetőségeiről beszélt.
Dr. Balogh Sára, a projekt közgazdász szakértője az alapoktól kezdve nyújtott áttekintést a klaszterben rejlő lehetőségekről. Csörsz Klára projektmenedzser az eddig elért eredményekről, illetve a Társadalmi Felzárkózás Innovációs Klaszter tervezett jövőbeli működéséről beszélt.
Az eseményen Bere Károly polgármester vállalta, hogy aktívan részt vesz a Békés megyei klaszter megalakításában, s egyúttal vállalja a majdani, szélesebb résztvevői körrel működő klaszter vezetését a klasztermenedzsment megalakulásáig.
A TKKI nevében Csörsz Klára, a klaszter szervezője elmondta, hogy az intézmény vezetése felajánlja a klaszternek a közösségi központ infrastruktúráját, valamint a központ dolgozóinak személyes szakmai segítségét a klaszterszervezés folyamatában.
A rendezvényt követően a résztvevők megtekintették a valahai kultúrház helyén épült modern épületet és berendezését. A látogatás a füzesgyarmati székhelyű Ösvény Esélynövelő Alapítvány szomszédos épületben kialakított varrodájában fejeződött be, ahol jelenleg is folyik a TÁMOP 2.2.7-B projekt 10 fős textiltermék-összeállító képzése. Utóbbival egy komplex elképzelés valósult meg: van képzéssel, foglalkoztatással is foglalkozó nonprofit partnere is a TKKI-nak ebben a projektben. Ugyanakkor a megváltozott munkaképességű résztvevőknek többszörös segítséget nyújt a hasonló projektekbe történő bekapcsolódás.
