Befejeződött az Emberi Erőforrások Minisztériumának /EMMI/ háttérintézménye, a Türr István Képző és Kutató Intézet /TKKI/ – nonprofit szervezetekkel együttműködve megvalósított – speciális felnőttképzési és innovációs programja. Ennek keretében munkavállalók, illetve különböző szakmai és piaci szereplők bevonásával a TKKI, valamint konzorciumi partnerei felmérték a leghátrányosabb helyzetű térségek valós munkaerő-piaci igényeit, és azoknak megfelelő képzéseket indítottak. A projekt a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében, európai uniós forrásból, 240 millió forintból valósult meg.
Az ország négy hátrányos helyzetű megyéjében (Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Békés) több mint 50 települést érintve zajlottak a képzések 170 fő bevonásával. Közülük végül 156 halmozottan hátrányos helyzetű résztvevő vehette át a 13 képzés (tematikáját tekintve: konyhai tevékenységek, település-karbantartó, fröccsöntő, bio- és zöldhulladék hasznosító, komposztáló, textiltermék összeállító és zöldterületi kisgép-üzemeltető) valamelyikének sikeres elvégzését igazoló tanúsítványt, illetve OKJ-s bizonyítványt.
A TÁMOP-2.2.7-B „Duális szak- és felnőttképzés fejlesztését szolgáló klaszter kialakítása a leghátrányosabb helyzetű térségekben” elnevezésű program részeként egy olyan duális szakképzési, illetve felnőttképzési munkaerő-piaci együttműködési szisztéma jött létre, amely elősegíti az említett területeken élő munkanélküliek képzését, foglalkoztatását és társadalmi felzárkózását. Az elmúlt egy év tapasztalatai, a közös munka és együttgondolkodás során létrejött 4 megyei és 1 országos hatókörű klaszter, valamint a speciális adatbázis jó kiindulási alap lehet országos szinten is hasonló képzések indításához, illetve országos léptékű együttműködés kialakításához a leghátrányosabb helyzetben élők fokozatos felzárkózása érdekében.
A 2014 őszén indult, több mint egy éven át tartó szakmai munkában három nonprofit szervezet – az Országos Fejlesztési Tanácsadó Nonprofit Kft., a LOANS Nonprofit Szolgáltató Kft. és a Window Plus Nonprofit Szolgáltató Kft. – segítette konzorciumi partnerként a Türr István Képző és Kutató Intézet szakembereit.
A TÁMOP-2.2.7-B „Duális szak- és felnőttképzés fejlesztését szolgáló klaszter kialakítása a leghátrányosabb helyzetű térségekben” elnevezésű program záró rendezvényét 2015. november 30-án tartották Budapesten.
