Füzesgyarmaton ünnepélyes keretek között tartották a helyi Közösségi Központ nyitórendezvényét. Az eseményen a megvalósításért felelős Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) részéről Dr. Sinóros-Szabó Botond szakmai vezető mellett beszédet mondott Dr. Kovács József országgyűlési képviselő és Bere Károly, Füzesgyarmat polgármestere is.
A füzesgyarmati Központ az egyike annak a 17 helyszínnek, amely a TIOP-3.2.3-12/1-2013-0001 projekt keretében épült új Innovációs, Oktatási és Közösségi Központnak ad helyet. Az Európai Uniós támogatásból épített Központok és az általuk nyújtott szolgáltatások az iskolázatlanság, valamint a képzettségek hiányából adódó munkanélküliség csökkentését szolgálják. A program hozzájárul a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia céljainak megvalósulásához.
Az ünnepélyes sajtó nyilvános eseményen Dr. Kovács József országgyűlési képviselő kiemelte, hogy az újonnan létesült Közösségi Központ legfontosabb szerepe a képzésekben lesz, amelyek eredményeként az oktatásban résztvevők nagyobb eséllyel tudnak majd elhelyezkedni a munkaerőpiacon.
A TKKI részéről Dr. Sinóros-Szabó Botond szakmai vezető bemutatta a kiemelt állami projekt hátterét. Elmondta, hogy a helyszínek kiválasztását komoly előkészítés előzte meg, és hangsúlyozta az érintett szervezetek (TKKI, önkormányzat, helyi vállalkozások és civil szervezetek) szoros együttműködésének fontosságát is.
Bere Károly polgármester köszönetét és reményét fejezte ki, hogy az új Közösségi Központban zajló képzések hatására a város és a térség társadalmi helyzete pozitív irányba fejlődik.
A rendezvényen Beszédes Nimród Attiláné, a TKKI Békéscsabai Igazgatóságának vezetője örömét fejezte ki, hogy az épület ismét használatba került, és bízik az önkormányzattal való további jó együttműködésben.
A füzesgyarmati Közösségi Központ székhelyének szánt Művelődési Ház épülete a városközponttól néhány perc sétára található. Az épület az 1920-as években iparos háznak épült, majd több ütemben bővítették, a színháztermében előadásokat, rendezvényeket tartottak, a kisebb helyiségekben ügyvédi tanácsadás, kiscsoportos oktatás zajlott. A projekt keretében lebontották, hogy egy új, korszerű Közösségi Központ épüljön a helyén.
