Csütörtökön délelőtt ünnepélyes keretek között tartották a tornanádaskai Közösségi Központ nyitórendezvényét. Az eseményen a megvalósításért felelős Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) képviselői mellett beszédet mondott Langerné Victor Katalin, az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, Riz Gábor Borsod-Abaúj-Zemplén megyei miniszteri biztos és Beri Tamás, Tornanádaska polgármestere is.
Tornanádaska az egyike annak a 17 helyszínnek, ahol kiemelt állami projekt keretében új Innovációs-, Oktatási- és Közösségi Központok épülnek. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett, Európai Uniós támogatásból épített Központ és az általa nyújtott szolgáltatások az iskolázatlanság, valamint a képzettségek hiányából adódó munkanélküliség csökkentését szolgálják. A program hozzájárul a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia céljainak megvalósulásához.
A tornanádaskai Központ épülete korábban határőr laktanya volt, de már évek óta nem működik. A felújítással újra élet költözik a falak közé, az épületben megvalósuló képzések és készségfejlesztések a térségben felmerülő konkrét munkaerő-piaci problémára is megoldást nyújthatnak. A létesítményben kialakítandó terekkel a közösségi szolgáltatásokhoz való hozzáférést és az érdekképviseletet is megkönnyítik majd.
Az ünnepélyes sajtónyilvános eseményen Langerné Victor Katalin helyettes államtitkár nyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy az újonnan létesült Közösségi Központ a térségben képzettebb munkaerőt eredményez, ezzel a társadalmi felzárkózási program újabb fontos láncszeme lehet.
Riz Gábor miniszteri biztos ismertette a falu és az épület történetét, majd kiemelte, hogy a létesítményben piacképes képzések (háziasszonyképzés, mezőgazdasági képzés) valósulhatnak meg. A Türr István Képző és Kutató Intézet részéről Dr. Sinóros-Szabó Botond bemutatta a kiemelt állami projekt hátterét. A szakmai vezető az érintett szervezetek (TKKI, önkormányzat, helyi vállalkozások és civil szervezetek) szoros együttműködésének fontosságát is hangsúlyozta.
Beri Tamás polgármester örömét fejezte ki, hogy a kiemelt állami projektben Tornanádaska is részt vehet. A település vezetője köszönetet mondott, hogy a TKKI „kiutat mutatott a reménytelenségből” és azt kéri, a jövőben se engedjék el a település kezét.
