Vajszlón ünnepélyes keretek között bemutatták az új Közösségi Központ épületének tervét. Az eseményen a megvalósításért felelős Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) képviselői mellett beszédet mondott Horváth István, Vajszló polgármestere is.
Vajszló az egyike annak a 17 helyszínnek, ahol kiemelt állami projekt keretében új Innovációs, Oktatási és Közösségi Központok épülnek. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett, európai uniós támogatásból épített központok és az általuk nyújtott szolgáltatások az iskolázatlanság és a képzettségek hiányából adódó munkanélküliség csökkentését szolgálják. A program hozzájárul a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia céljainak megvalósulásához. Az új épületben létrejövő képzések és készségfejlesztések a térségben felmerülő konkrét munkaerő-piaci problémára is megoldást nyújthatnak. A létesítményben kialakítandó terekkel a közösségi szolgáltatásokhoz való hozzáférést, és az érdekképviseletet is megkönnyítik majd. A vajszlói mezőgazdasági képzés azért fontos, mert a térségben nagy a munkaerőhiány és alacsony a képzettség.
Az ünnepélyes sajtónyilvános eseményen a Türr István Képző és Kutató Intézet részéről Dr. Sinóros-Szabó Botond ismertette a kiemelt állami projekt részleteit. A szakmai vezető bemutatta a projekt hátterét és kiemelte az érintett szervezetek (TKKI, Önkormányzat, helyi vállalkozások és civil szervezetek) szoros együttműködésének fontosságát. Horváth István, a település polgármestere örömét fejezte ki, hogy a tizenhét fejlesztendő terület közé Vajszló is bekerülhetett. A városvezető külön kiemelte, hogy az új Közösségi Központ oktatásairól olyan „piacra képzett” munkaerő kerülhet majd ki, aki jó eséllyel el tud elhelyezkedni. Véleménye szerint a Központ létrejöttével a munkanélküliség csökkeni, a térség fejlődni fog. A TKKI Főigazgatósága részéről Nagy Zsolt hangsúlyozta: a Türr István Képző és Kutató Intézet mindent megtesz, hogy Vajszlón az építkezés mihamarabb elkezdődjön és a közbeszerzésre került eszközökkel a képzések elindulhassanak.
Az eseményről készített képeket a következő linken láthatják:
http://con-spirito.hu/tkki/2015_06_29_vajszlo/index.htm
